Oldal kiválasztása

Érvényes igazság a személyzetkezelés területén is, amit a munkatársi motiváció kapcsán leszögezhetünk. Csak egyetlen módon bírhatunk rá arra bárkit, hogy bármit megtegyen: azt kell elérnünk, hogy a másik meg akarja tenni, amit szeretnénk.

 

Elérni alkalmazottainknál az önálló, belső motivációt – de vajon hogyan? Ha ezt tudnánk, akkor talán meg is volna az, amit keresünk.

 

Válasz a személyzetkezelés alapkérdésére

 

Mire vágynak az emberek általában? Élelemre, alvásra, egészségre, na meg persze pénzre és a pénzen megszerezhető dolgokra is. De, mint az előző részben láttuk, ha az alapvető fiziológiai szükségleteinkről gondoskodni tudtunk, akkor már a magasabb szintű, szellemi motivációs tényezők, személyesen fontosnak vélt értékek következnek.

 

Ezek között is a tippsorozatunk ezüstérmese viszi el a pálmát. Így hangzik: Mozgósítsd embereidben a „fontosság vágyát”, avagy az önmegvalósítás iránti igényt!

 

Mindenekelőtt tehát arról van szó, hogy éreztesd embereiddel: személyesen (is) fontosak számodra, és mint ember ismered el őket. Nem csupán alkalmazottként, vagyis puszta eszközként tekintesz rájuk, hanem az egyéni jólétük és boldogulásuk a Te célodat is képezi.

 

Szorosan összefügg ezzel a tanács másik része: az önaktualizálás, azaz a képességeink kibontakoztatása iránti igény a felkeltése. Miről van szó? Mint tudjuk, a modern korban szinte valamennyi szükségletünk sürgető kényszere alól felszabadulunk. Lakásunk, eledelünk, pihenésünk többé-kevésbé biztosítva van.

 

Mégis van valami, ami reggel arra késztet, hogy egyáltalán felkeljünk az ágyból, és ne heverésszünk naphosszat tétlenül. Mi ez? Szerencsés esetben a munkánk általi önkifejezés, önmegvalósítás vágya, amitől azt érezzük, hogy kamatoztatjuk a tehetségeinket, mások számára értéket adunk, és ezért számítunk.

 

Ha tehát a motiváló személyzetkezelés titkát keresed, éreztesd minél gyakrabban minden egyes a munkatársaddal, hogy egyénileg szükséged van rá, sőt ettől függetlenül a személyében is értékeled, mert a munkája által önmagából adja a legjobbat: megvalósítja a benne rejlő lehetőségeket.

 

Itt úgy tűnhetne, hogy el is értünk a csúcsra, hiszen mi lehet a személyzetkezelés művészetében még ezen is felül? Megtudhatod, ha elolvasod a tippsorozatunk záró részét!